Zsírégető turmixok

Trópusi turmix

Az avokádó és a mangó a leghatékonyabb zsírégető gyümölcsök közé tartoznak – többek között olyan esszenciális zsírokat tartalmaznak, melyek csökkentik az étvágyat, és segítenek a szervezet salaktalanításában is.
Hozzávalók:

fél csésze kockára vágott mangó és avokádó
fél csésze mangólé
1 dl zsírszegény joghurt
1 evőkanál frissen facsart zöldcitromlé
6 jégkocka

Tedd a hozzávalókat a turmixgépbe, és turmixold addig, amíg teljesen lágy elegyet nem kapsz. Töltsd hosszúkás pohárba, majd díszítsd mangószelettel és zöldcitromkarikával.
Áfonyaturmix

Az áfonya egyike a legerősebb antioxidáns hatású gyümölcsöknek, így fontos szerepe van az immunrendszer megerősítésében, a fiatalság megőrzésében, illetve a rákos betegségek megelőzésében is. Gyümölcssavtartalma mindemellett hatékony emésztésserkentő finomsággá teszi.
Hozzávalók:

1 csésze zsírszegény tej
1 csésze áfonya – mirelit is jó
1 evőkanál hidegen sajtolt lenmagolaj

Olvaszd fel az áfonyát – amennyiben fagyasztott -, majd tedd a tejjel együtt a turmixgépbe, és turmixold egy percen keresztül. Ha kész, öntsd pohárba, és hintsd meg a tetejét egy kevés olajjal.
Klasszikus banánturmix

A banánturmix a diétás italok egyik legtáplálóbb változata, így érdemes csínján bánni vele. Magas B-vitamin-, kalcium- és káliumtartalma miatt azonban mindenképp megéri elkészíteni, majd elkortyolgatni naponta egy pohárral.
Hozzávalók:

fél csésze zsírszegény tej
fél csésze zsírszegény joghurt
fél banán
1 evőkanál méz
4 jégkocka

Tedd a hozzávalókat a turmixgépbe, majd turmixold addig, míg teljesen sima nem lesz. Ha kész, öntsd hosszúkás pohárba – esetleg meghintheted egy csipet fahéjjal.
Zamatos körteturmix

A körte igen gazdag rostokban és antioxidánsokban, emellett egyike azon táplálékoknak, melyek szinte soha nem váltanak ki allergiás reakciókat és élelmiszer-érzékenységet. A zamatos gyümölcsből készített turmix segít a szervezet salaktalanításában, rendszeres fogyasztása pedig a koleszterinszintet is csökkenti.
Hozzávalók:

1 csésze zsírszegény tej
fél csésze zsírszegény joghurt
2 kisebb körte

Darabold fel a körtét, majd a joghurttal és a tejjel együtt tedd turmixgépbe. Turmixold teljesen simává, majd töltsd hosszúkás pohárba. Mentalevéllel díszítsd.
Citrusbomba

A citrusfélék kiváló zsírégető, immunerősítő, emésztésserkentő, valamint koleszterin- és vércukorszint-szabályozó hatását hosszasan ecsetelhetnénk – ha te is szeretnéd megtapasztalni, irány a konyha!
Hozzávalók:

1 csésze zsírszegény tej vagy szójatej
fél csésze zsírszegény joghurt
2 evőkanál citromlé
1 közepes narancs
5 jégkocka

Hámozd meg, majd aprítsd fel a narancsot, azután a többi hozzávalóval együtt turmixold egy percen át. Ha kész, öntsd hosszúkás pohárba, és díszítsd citrom- vagy zöldcitromkarikával.
Almás-fűszeres turmix

Amellett, hogy biztosítja mindazokat a jótékony hatásokat, melyeket az alma magáénak tudhat – például erősíti az immunrendszert, és méregteleníti a testet -, az almaturmix akkor is tökéletes választás, ha a nagyi pitéje vagy épp a karácsonyi mézeskalácsok után érzel szűnni nem akaró vágyakozást.
Hozzávalók:

fél csésze zsírszegény tej vagy szójatej
fél csésze zsírszegény joghurt – lehet vaníliás ízesítésű is
1 teáskanál mézeskalács-fűszerkeverék
1 közepes alma
5 jégkocka

Hámozd meg az almát, távolítsd el a magházát, és darabold fel. A fűszerekkel, a joghurttal és a tejjel együtt tedd a turmixgépbe, majd turmixold egy percen át. Ha kész, öntsd hosszúkás pohárba, és kanalazd ki.
Zsírégető ananászturmix

Az ananászban található bromelin közismert zsírégető, fehérjebontó hatásáról, ám a lédús és C-vitaminban gazdag ital akkor is megér néhány kortyot, ha immunrendszeredet szeretnéd megerősíteni.
Hozzávalók:

1 csésze zsírszegény tej
1 csésze ananász
2 evőkanál mentalevél
1 marék jégkocka

Tedd a hozzávalókat a turmixgépbe, majd turmixold egy percen át. Ha kész, öntsd hosszúkás pohárba. Díszítsd mentalevéllel.

Citromos málnaturmix

A kellemesen fanyar, frissítő turmix a citrom egészségvédő, emésztésserkentő és zsírégető hatását ötvözi az antioxidánsokban és ásványi anyagokban gazdag aprósággal, nem utolsósorban pedig egy kis adag nyári napsütéssel.
Hozzávalók:

1 csésze zsírszegény tej
1 evőkanál citromlé
fél csésze zsírszegény joghurt
1 csésze mirelit málna

Olvaszd fel a málnát, majd a joghurttal, a tejjel és a citromlével együtt tedd a turmixgépbe. Turmixold addig, míg teljesen sima nem lesz, majd töltsd ki hosszúkás pohárba. Díszítsd mentalevéllel.