Címke: kos

Ki illik hozzád a csillagjegyed alapján?

Ki illik a Koshoz?

A Mérleg életre szóló szövetséges lehet. Ha megtanulják tiszteletben tartani egymás szokásait és igényeit, akkor, akár a mesében: addig élnek boldogan, míg meg nem halnak. Az Oroszlán. Szerelmüket a teljes összhang, a dinamizmus és a lelkesedés hatja át. Mindketten magas hőfokon égnek, egyre izgalmasabb játékokat eszelnek ki az ágyban. Az Ikrekkel és a Nyilassal is hamar szót tud érteni. Ez még inkább barátság, de idővel szerelemmé érhet. Az egyiket a tett, a másikat a gondolat vezeti. Így jól kiegészítik egymást. Mivel mindketten a saját karrierjüket építik, a saját útjukat járják, esténként jólesik egymás karjában kipihenni a nap fáradalmait.

Horoszkóp Kos jegyűek számára

A „nem-cselekvéssel cselekvés” taoista módszere lehet most önnek az egyetlen üdvözítő módszer. Ellenségeit hűvös nyugalmával lepheti meg, és kényszerítheti térdre leginkább. Minél többet küzdene, annál inkább csak belegabalyodna a kusza szálakba, valahogy úgy, mint egy hálóba esett vadállat, vagy egy örvénybe merült úszó. Csak semmi pánik, ha nem stresszel rajta, győzni fog. Talán arra is rájön, hogy nem feltétlenül az ellensége az, aki ellentmond önnek.

Forrás: http://www.astronet.hu