Horoszkóp kategória bejegyzései

Ki illik hozzád a csillagjegyed alapján?

Ki illik a Halakhoz?

A Szűz tökéletes párja lehet, mert minden megvan benne, ami a Halakból hiányzik: a racionalitás, az aprólékosság, a takarékosság. A szerelem képes arra, hogy közös nevezőre jussanak és megtalálják egymás oldalán a boldogságot. A Bika igazán illő partner, mert mellette mindent előre ki tud számítani, nem kell tartania a meglepetésektől. A Bak szívét meghódítani nagy kihívás. De a Halaknak ez is sikerül. Rengeteg türelemmel, megértéssel boldog házastársat faraghat belőle. És ez őt magát is boldoggá teszi.

Ki illik hozzád a csillagjegyed alapján?

Ki illik a Vízöntőhöz?

Az Oroszlán kedvességével, ajándékaival elkápráztatja az amúgy puritán Vízöntőt. Leveszi a lábáról, nem is fogja megbánni, mert élete végéig kényeztetésben lesz része. Az Ikrek viszont ötleteivel, játékosságával hódítja meg. Mindketten igénylik a függetlenséget, így nem esik nehezükre megadni azt a másiknak. Éppen ez lesz hűségük záloga. A Nyilas világmegváltó tervei elkápráztatják, – még az is lehet, hogy reális alapokat talál társa álmainak. Egész életüket mások boldogulásának szentelik, és ez még öregkorukban is szoros kapocs kettőjük között.

Ki illik hozzád a csillagjegyed alapján?

Ki illik a Bakhoz?

A Bika ideális partner számára, hiszen megfontolt, két lábbal áll a földön, mindig biztosra megy. A Bika még a legszégyenlősebb Bakból is képes kicsalogatni a szerelmet. A Rák alkalmazkodását, ragaszkodását nagyra értékeli, és könnyen igent mond a közös életre. De ez kapcsolat valójában inkább gazdasági, mint érzelmi közösség, ugyanis a Bak soha nem tudja megadni azt a melegséget, amire a Rák élete végéig álmodozik. A Szűzzel és a Skorpióval kiegyensúlyozott párost alkotnak: sokra vihetik együtt!

Ki illik hozzád a csillagjegyed alapján?

Ki illik a Nyilashoz?

Az Ikrek bár az életszemlélete merőben eltér, azért egy sor közös vonás is található természetükben: mindketten élénk társasági életet élnek, lételemük a nyüzsgés, imádnak utazni. A Kostól nemcsak állandó őszinte csodálatot kap, hanem lángoló szerelmet is. Optimizmusuk mindig átsegíti őket az útjukba kerülő akadályokon. A Mérleg mestere a romantikus hangulatteremtésnek, könnyen leveszi a lábáról az ábrándos lelkű Nyilast, és mert mindketten szeretik megadni a módját a szerelmi együttlétnek, újabb és újabb meglepetést eszelnek ki egymás elkápráztatására

Ki illik hozzád a csillagjegyed alapján?

Ki illik a Skorpióhoz?

A Bika az egyetlen, aki teljes mértékben, mindenben megfelel a Skorpió elvárásainak. Nyugodt erotikája csodálatos szerelemben olvad össze a Skorpió féktelen szenvedélyével. A Szűz szorgalmával, egyszerűségével vonzza. Fel tudja oldani kedvese gátlásait, mert érzi, hogy remek szerelmi partnert talál benne. Ha kihűl a kezdeti láng, mély barátsággá alakul a kapcsolatuk. A Halakkal eléggé egyoldalú a kapcsolata, ugyanis amíg az felnéz rá és imádja, addig a Skorpió – talán kényelemszeretetből – csupán elfogadja a rajongását.

‘>

 

Ki illik hozzád a csillagjegyed alapján?

Ki illik a Mérleghez?

A Kos lendületessége, céltudatossága mindig ki tudja lendíteni a Mérleget a holtpontról, miközben megfontoltságával képes visszatartani a meggondolatlan lépésektől. A Kos tüzessége és a Mérleg érzékisége olyan erős kapocs, ami évtizedekre összeköthet. A Nyilas optimizmusa és világmegváltó tervei könnyen lázba hozzák. Az “élni és élni hagyni” elve alapján inkább szövetségesek, mint házastársak. Az Oroszlán hasonló beállítottságú: épp úgy imádja a luxust, az előkelő társaságot, a gondtalan életet. Ha nem egymással rivalizálnak, nagyon jó szövetségesek lehetnek.

Ki illik hozzád a csillagjegyed alapján?

Ki illik a Szűzhöz?

A Halak úgy tud alkalmazkodni, annyira igyekszik megfelelni, hogy azt még a legkritikusabb Szűz se tudja elérzékenyülés nélkül fogadni. A Bak esetében épp fordítva működik minden. Ő az egyetlen, akinek a kívánságait a Szűz boldogan teljesíti, mert be akarja bizonyítani, hogy érdemes az elismerésére, szeretetére. Bár a külvilág egyhangúnak és unalmasnak látja az életüket, számukra ez az egyhangúság jelenti a biztonságot. A Rák hasonló gondolkodásmódja vonzó a Szűz számára. Egyformán takaréklángon égnek, mindketten békés otthonra vágynak, ahol mindenkinek vagy egy saját kis kuckója, ahova elvonulhat, ha magányra vágyik.

Ki illik hozzád a csillagjegyed alapján?

Ki illik az Oroszlánhoz?

A Vízöntő visszafogottsága és az Oroszlán nagyvonalúsága tökéletes ellentétes. Mégis éppen ez az ellentét tartja össze őket – akár egy életen át. Mindketten tiszteletben tartják egymás szokásait: kitűnő véd- és dacszövetséget alkotnak. A Nyilassal hamar megtalálja a közös hangot, a közös társaságot, a közös életcélt. Mindig forró körülöttük a levegő, “százhúsz fokos lázban égnek”, habzsolják az életet. Az Ikrek örömmel hízeleg az Oroszlánnak, legyezgeti a hiúságát, és ezzel még azt is el tudja érni, hogy olykor külön utakon járhasson – egyedül, a párja nélkül.

Ki illik hozzád a csillagjegyed alapján?

Ki illik a Rákhoz?

A Bak komolyságába azonnal beleszeret, és mindent elkövet, hogy kedvese elvárásainak megfeleljen, hogy dicséretét elnyerje. Egy másik Rákkal a boldog családi életet hasonló gondolkodásuk, azonos érdeklődési körük garantálja. Akkor boldogok, ha sok gyermek szaladgál körülöttük. A Skorpió határozottsága megbabonázza. Csodálja az erejét, céltudatosságát. Felnéz rá, és egy életen át hajlandó alávetni magát az akaratának. A Bika megbízhatósága, higgadt természete már az első pillanatban leveszi a lábáról, és meg sem állnak az oltárig.

Vicces horoszkóp Bika jegyűeknek

Ön egy találékony elme és épp ezért sokra akarja vinni. Rengeteget hazudozik. Ön bátor ember: a kétszersültre is rá mer pirítani. Csütörtök délután a Szaturnusz-Mars oppozíció hatására mérhetetlenül bebüdösödik a cipője. Ezen a héten rengeteg sör és holdfény kell Önnek, a sumér kultúrák szerint ugyanis egyik olyan, mint a másik. De vigyázzon, mert aki korpa közé keveredik, árpa nő a szemére! Tipp: Fizessen be egy karib-tengeri luxusutazásra, elsimítja az idegeket!