Burgonyanudli carbonara

Burgonyanudli carbonara

Olcsó és isteni! - 3 finomság burgonyából

Hozzávalók 4 személyre:

50 dkg burgonya,
15 dkg liszt,
1,5 teáskanál só,
15 dkg vaj vagy mangalicazsír,
1 tojás,
12 dkg füstölt szalonna,
3 gerezd fokhagyma,
8 dkg reszelt parmezán,
12 tojássárgája

A megmosott burgonyát héjában megfőzzük, majd meghámozzuk, és langyosan összetörjük. Hozzáadjuk a lisztet, a sót, a zsiradék felét és az egész tojást. A masszát összegyúrjuk, cipót formálunk belőle, majd lisztes deszkára kinyújtjuk kb. 1,5 cm vastagra. Először csíkokat, majd 3-4 cm hosszú nudliformákat vágunk belőle, és a kezünkkel megformázzuk. Sós, lobogó vízben kifőzzük.
Közben a szalonnát apró kockákra vágjuk, serpenyőbe szórjuk, a zsírját kisütjük. Hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, átforgatjuk, majd szűrőkanállal kiszedjük és félretesszük a szalonnát. A visszamaradt zsiradékban átpirítjuk a nudlit. A sajtot és a tojássárgáját jól kikeverjük. A masszát ráöntjük a piruló nudlira, egyszer-kétszer gyorsan átkeverjük, és rögtön tálaljuk. Aki szeretné, hozzáforgathatja a félretett szalonnát, megszórhatja sajttal, sőt még egy kis füstölt sonkát is vághat rá.